Kérdezz-felelek

 Gyermekpszichológus válaszol

 

kérdőjel

Óvodások és kisiskolások gyermekpszichológusa vagyok. Szívesen válaszolok  a velük kapcsolatos  kérdésekre, legyen szó gyereknevelésről, hétköznapi nehézségekről. Azért indítottam el a pszichoszoba.hu oldalt, mert hiszem a gyermekpszichológiának van egy olyan praktikus, a hétköznapokban alkalmazható része, ami jó lenne, ha minden szülő számára elérhető lenne.

Elkezdtem ennek a tudásnak egy részét mini könyvekbe összefoglalni, amiket  az ajándék könyvek menü pontban talál meg. Ezek ingyenesen letölthető könyvecskék.  Nézzen bele, hátha több kérdésére is talál választ!

Megnézem az ajándék könyveket.


Fontosnak tartom, hogy egyre több témában tudjak praktikus és lényegre törő információkat megosztani, ezért  gyermekpszichológus blogot is írok az oldalon. A jobb oldali tartalomjegyzék, és ajánló segít keresni a korábbi cikkek között.    Kérdését várom itt  az oldal alján, vagy  akár a  bejegyzések alatt is.

Beleolvasok a blogba.

 

Ha inkább személyesen tenné fel kérdését, hívjon fel a 06/30-223-71-19- es számon, és megbeszéljük mikor tudunk találkozni a Klinikák közelében lévő rendelőmben. Várom hívását!

13 thoughts on “Kérdezz-felelek

  1. Tisztelt Doktor Nô,

    7 èves kislanyom napok ota furcsa dolgokat mond. Szerinte ami tortenik vele az csak alom nem a valosag.
    Ettol a gondolattol rossz kedve lesz es sir.
    Mitol lehet ez?
    Probalok beszelni vele de azt mondja nem tudja miert van ez es hogy mondjuk mi meg neki.
    Mit tudok ezzel a szituacioval kezdeni? Normalis ez?
    Valaszat elore is nagyon koszonom

  2. Kedves Dorottya!

    Párommal 5 éve Ausztriában élünk, mindketten magyarok vagyunk, és gyermeket szeretnénk.
    Felsőfokon beszélek németül, és óvodában vagyok gyermekgondozó, ahol elvárás a helyes és folyékony nyelvhasználat a gyermekekkel való munka során.
    Ön szerint milyen hatással lenne majd a saját gyermekemre, ha a magyar mellett a német nyelvvel is megismertetném csecsemő korától fogva? Mindkét nyelven beszélnék hozzá, olvasnék neki stb.

    Előre is köszönöm válaszát!

  3. Kedves Szilvia!

    Köszönöm szépen a megkeresését, igazán sajnálom, hogy csak most van lehetőségem válaszolni. Korábban írtam egy gyakorlatias cikket a családinetnek arról, hogyan lehet otthon növelni a gyermekek önbizalmát anélkül, hogy pszichológushoz vinnénk. Engedje meg, hogy a levél végén a figyelmébe ajánljam ezt az írást. A cikket még azzal egészíteném, ki hogy biztos vannak a családban olyan történetek a kislányáról, amit időről időre elmesélnek egymásnak. (Milyen aranyosan viselkedett a nagymamával, Mennyire jó szívű gyermek. stb.) Ezek a történetek teremtő erővel bírnak. Sokat hallják a gyerekek, és azt hogy milyennek látjuk őket. Erősítheti a gyermek önbizalmát azzal, hogy a jelenlétében lánya sikereit, jó tulajdonságait elismerő történteket mesél. pl: Beszélgethetnek arról, hogy legutóbb mikor volt büszke rá, miért érezte, hogy büszke rá. Felidézhetik, hogy milyen sikerélményei vannak kislányának és hogy mi mindent tett ilyenkor a lánya, amivel elérte ezt a sikert. Az önbizalom növelésről szóló cikkemet itt találja: http://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/21920/az_onbizalom_novelese_gyerekkorban
    Üdvözlettel:
    Daruné Oláh Dorottya

  4. Kedves Kiss Berni!

    Nagyon sajnálom a történteket, és hogy csak most tudom elküldeni a válaszom. Bízom benne, hogy azóta kisfia is megnyugodott. Az ufós-horrorisztikus felvétellel az a gond, hogy valószínűleg vizuálisan nagyon erős hatást gyakorolt a fiára és így ösztönös, intenzív félelmet vált ki belőle. Már biztos beszélgettek arról, hogy az ufó, amit a fia látott az csak a filmen létezik, és ahogy a kedvenc rajzfilmhősei semm tudnak kibújni a tv-ből, úgy a horrorisztikus ufó sem fogja ezt megtenni. Elmondanám azt is neki, hogy ezeket a felvételeket felnőttek készítik, és ha bármikor ijesztő dolgot lát akkor nem kell végig néznie, eljöhet a tv, számítógép elől. Az jutott eszembe, hogy jó szolgálatot tehet egy biztonságot jelentő tárgy, egy “csoda kendő/ plüss” stb., aki az összes szörnyet elkergeti. Óvónőként számos mesét ismer, kezdjenek el olyan mesét/meséket olvasni, amiben a főhős sikeresen megküzd egy gonosz lénnyel. Ez lehet népmese is, de akár mai mese is. A lényeg, hogy a fia a meséket hallgatva megtapasztalja, hogy az ijesztő démonok legyőzhetőek. Az jutott még eszembe, hogy kisfia készíthetne egy rajzot egy szuperhősről, aki mindenkit képes megvédeni, minden gonoszt legyőzni, még az ufókat, a zombikat is. Rajzolhatnak mellé csodafegyvert, különleges képességet, segítőket, sőt egy külön lapon azt is lerajzolhatja, ahogy ez a szuperhős legyőzi a zombit. A képet ki tudja tenni a szobájába, vagy az ágya felé, hogy lássa elalvás előtt. Ha nem szeret rajzolni a kisfia, akkor közösen is elkészíthetik a képet. (Ön rajzol, a fia színez, meg ötletel, hogyan nézzen ki a szuperhős.) Remélem tudtam segíteni.
    Üdvözlettel:
    Daruné Oláh Dorottya

  5. Kedves Dorottya!
    Nagy aggodalommal fordulok Önhöz. Van egy 4 és fél éves fiam, aki nem is olyan rég elkezdett barátkozni egy új szomszéd kisfiúval, aki 9 éves és ahogy a családot jobban megismertük, látván a családi helyzetüket, talán alá is támassza azt az érzésemet, hogy kissé viselkedészavaros gyermekről beszélhetünk. (alvajáró, gonoszkodik játék közben, folyamatos figyelem központúságban szenved)Ha gyermekem vele játszik egy idő után nyafogós, sírós lesz… Ami igazán aggodalomra ad okot, hogy ez a 9 éves kisfiú a mai napon, a másik két szomszéd kisgyerekkel, köztük az enyémmel, (4 és fél és 5 évesek) együtt játszott a szomszéd szülinapi zsúrján. Az alábbi eset történt. A fiam és a másik 5 éves kisfiú Play-stationnal szerettek volna ennél a 9 éves kisfiúnál játszani, de erre a válasz, mivel annak ehhez kedve nem volt, a következőképpen történt. Behívta őket a szobába és interneten egy olyan videofelvételt mutatott a gyermekemnek és a másik kisfiúnak, hogy a fiam sírva rohant ki a szobából. A film a youtubon megtalálható horrorisztikus ufo jelenet, ahol egy ideig nem történik semmi, majd a nagy nyugalomból előtűnik egy ijesztő halálfej. A gyermekem azóta sokkhatás alatt van. Minden este mesélek neki és többször van, hogy magától közben kimegy pisilni vagy vizet inni, de ma a félelemtől nem ment ki egyedül. Mondja, hogy a szomszéd házába lakik az a gonosz ufo, meg zombifej. Olyan szorosan átölelve aludt el, mint még soha. Nagyon tartok attól, hogy ez maradandó emlék lesz. Óvodapedagógus vagyok és ismerem a pszichés hátteret,de ötletem sincs, hogy hogyan tudnám ezt úgy oldani benne, hogy túlessen ezen a feszültségen. Tudom játékkal, mesével kioldható. de egyenlőre azt sem tudom hogyan. Tudna nekem tanácsot adni, hogy mit tegyek, hogy pszichésen ne tegyen benne kárt ez az eset?
    Várom válaszát!
    Üdvözlettel: Kiss Berni

  6. Kedves Dorottya, nagyon tetszik az oldala, és olvasva a válaszokat vettem a bátorságot, hogy megkeressem. Kislányom 8 éves, 2 osztályt végezte el. Az óvodában 3 as barátság alakult ki, és ez mindig gondot okozott. Az iskolában 1 osztályban kialakult egy jó barátság, ami 2 osztály elején lecsengett, mert a barátnő nemcsak az én lányommal hanem egy másik kislánnyal is sokat barátkozott, ami a lányomnak nem tetszett sokszor csalódott nem tudta elfogadni a helyzetet. Összebarátkozott 2 másik kislánnyal így megint 3 an vannak, és év végére rengeteg vitán és kiközösítésen vagyunk túl. Lányom egyedüli gyermek, és okos nagyon de bátortalan és önállótlan, nagyon anyás és nehezen nyílik meg mások előtt. Emellett nagyon irigy és sértődékeny. Az óvodai barátai már nem akarnak vele találkozni, nem tudom pontosan miért. Az egyik barátnővel még az óvodai ballagás után 1 évig minden rendben volt, de egyszer a kislány szülei azt mondták már nincs kedve az én lányommal játszani, ami nagyon megviselt minket. Nem történt semmi olyan ami ezt indokolta volna a mi oldalunkról. Féltem hogy a fenti tulajdonságai miatt elveszíti a barátait és egyedül marad. Az osztályfőnök a jellemzésében dicsérte, de azt írta hogy osztálytársaival közömbös. És valóban főleg a fiúk előtt nagyon félénk és ez a visszahúzódó viselkedése miatt már több támadás érte.
    Hogyan lehet a fentieket helyes mederbe terelni, az önbizalmát és a félelmeit, gátlásait lazítani?
    Hogyan lehet önállóságra buzdítani (a szokásos önálló házimunka, feladatmegoldás), hogyan lehet rábírni hogy egyedül aludjon el?
    Köszönöm

  7. Kedves Gyöngyi!
    Valóban lehet, hogy azért teljesít a kislányuk rosszabbul az iskolában, mert nem érzi jól magát. A problémát abban látom, hogy elindult egy nagyon kedvezőtlen irány. Nem írja fel a házit ezért hiánya lesz, majd egyes kap. A legtöbb gyerek ilyenkor sokat veszít a lelkesedéséből, egyszerűen érdektelenné válik számukra az iskola, többet beszélgetnek az órán, nem szeretnének leülni tanulni, és így tovább. Lehet megoldás az, hogy egyszerűen iskolát váltanak, és a megváltozott környezetben tiszta lappal indulnak. Ami még talán ennél is fontosabb- és erről nem igazán írt – hogy legyen a kislányának sikerélménye, legyen valami az iskolában, amiben örömét leli. Ez az öröm fogja fenntartani a motivációját, a kitartását a következő években. Kislánya képességei még akkor is,- ha lassabban dolgozik, mint a többiek- lehetővé kellene, hogy tegyék, hogy könnyen és akadályok nélkül tanuljon, nem pedig az osztály végén. Ahogy a levelét olvasom, nem vagyok meggyőződve arról, hogy kislányuk úgy és olyan mélységben találkozik az új ismeretekkel, ahogy igénye lehet rá, hogy van olyan terület most, ami inspirálja. Ha van már egy kialakult érdeklődési köre, amivel szívesen foglalkozik, akkor szánjanak erre még több időt, ha nincs ilyen, akkor próbálják, meg közösen megtalálni mi lehet ez. Szeretném javasolni, hogy keressék fel a legközelebbi Tehetség Pontot, (http://tehetseg.hu/tehetsegsegito-halozat), mert a magas intelligencia épp annyi törödést igényel, mint amekkora szabadságot is adhat. Üdvözlettel: Dorottya

  8. Tisztelt Szakértő!
    A kislányommal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, mert bizonytalan vagyok, mi lenne a helyes döntés.
    A kislány 2008. július végén született. A bátyja, aki 4 évvel korábban, ugyanebben a hónapban született az akkori szabályok szerint 7 éves ment iskolába. Nincs is vele semmi baj, bár erős, nyelvtagozatos iskolába jár, végig 4-5-ös tanuló volt, sőt, most ötödikben jeles bizonyítványa lesz, ha minden jól megy.
    A kislányom a szabályváltozás miatt 6 évesen kezdte az iskolát, bár próbáltam több fórumon tiltakozni ellene, de mindenhol elutasítotak azzal, hogy okos, iskolaérett. Az eszével szerintem sem volt gond, de érzelmileg tartottam éretlennek, a fogváltása sem indult meg, picike testalkatú volt. Mivel nem tudtam elérni a maradást, alig 6 évesen ugyanabban az iskolában kezdte a tanulást, mint a bátyja. Ez az évfolyam a feltorlódott nyári gyerekek miatt, a mi kerületünkben különösen problémás volt a helyzet, ők is 32 fős osztállyal indultak. Sok nála 1-1,5 évvel idősebb gyerek is került az osztályba és 20 gyerek már az iskolakezdéskor tudott olvasni. Ennek ellenére kezdetben szívesen járt iskolába, a gondok csak félév körül kezdődtek, amikor elkezdtek felmérőket írni. Nem akarok terjengős lenni, de azt leírnám, hogy sokszor nem a tudásával volt baj, hanem félreértelmezte a feladatot (pl. nem ott húzta alá a választ, ahol kellett, hanem máshol, de jól), de ilyenkor nulla pontot kapott a feladatra, mert a tanárnő szerint ez is a szövegértését mutatta. Természetesen bementünk beszélgetni a pedagógussal, kaptunk tanácsot, hogyan, mit gyakoroljunk, de a konklúzió az volt, hogy nem tud a lemaradókkal foglalkozni, mert a legtöbb gyerek haladna, de elküldték a gyereket fejlesztőpedagógushoz, az és az otthoni gyakorlás majd segít. (Az iskolában helyben van fejlesztőpedagógus.) Év végére kicsit feljött a gyerek, de sajnos a két leggyengébb tanuló között volt. Nyáron egy kis pihenés után gyakoroltunk, így a második osztályt jobb eredményekkel kezdte. Ősszel a kerületi nevelési tanácsadóba küldtek bennünket, ahol részletesen kivizsgálták. Magas, 132-es IQ szintet mértek nála, részképességzavart nem találtak, csak azt, hogy kicsit lassúbb a feladatmegoldás során. Valószínűsítették, hogy a korai iskolakezdés lehet az ok, de biztattak, hogy ezekkel a képességekkel utol fogja érni a többieket. A második osztály ezek után hullámzó teljesítménnyel telt. Volt, hogy hibátlan, 100%-os dolgozatot írt matematikából, szövegértésből, de olykor gyengébb osztályzatok is becsúsztak. Amit megfigyeltem, hogy főleg röpdolgozatoknál teljesít rosszabbul, amikor gyorsan kell dolgozni, a témazáróknál, ahol több idejük van a megoldásra, jobbak az eredményei. Gyakori hogy kicsit több idő kell neki, míg biztos tudása kialakul, amikor vmit rövid idő alatt, “kapkodva” vesznek, akkor az nehezen rögzül (pl. mértékegység átváltások az év végére maradt és rövid ideig gyakorolták). Ezekkel egyébként megküzdenénk, ami a fő gondom, hogy egész évben küzdöttünk azzal, hogy nem akar házi feladatot írni, sokszor fel sem írja, mi a lecke, ezért otthon sem tudjuk pótolni, ami a napköziben nem készült el, emiatt hiányok gyűltek fel, egyeseket kapott és állítólag magatartási problémák is vannak vele, beszélget órán. Ezért 3-as a magatartása (amit kis túlzásnak tartok, mert a fiam osztályában 3-ast súlyosabb okokért kaptak, pl. verekedésért, csúnya beszédért stb.). Összegezve úgy tűnik nekem, hogy a kislány nem érzi jól magát és talán ez is okozza, hogy képességei alatt teljesít.
    Ami a kérdésem, hogy végre odaérjek: felmerült bennünk, szülőkben, hogy egy iskolaváltás esetleg segíthet, mert új lappal, elfogulatlan tanárokkal talán elölről lehetne kezdeni mindent. Ugyanakkor el sem szeretném sietni a dolgot, lehet, hogy én nagyítom fel a problémát és lassan megoldódik vagy a problémák az új helyen is előjönnének és akkor súlyosbodna a kudarcérzete. Kérem segítsen mérlegelni, mi lenne jobb megoldás a kislánynak. Köszönettel: Gyöngyi

  9. Kedves Borika!

    Igen, nagyon is lehet szó kíváncsiságról. Ebben a korban a gyerekek még ismerkednek a testükkel, a nemek közötti különbségekkel, nagyjából ez az időszak, amikor figyelik fürdés közben a családtagokat, társaikat a wc-ben. Miközben játszik egy gyermek, felfedezi, hogy kellemes érzés, ha a nemi szervéhez ér, és ilyen játékokat sokszor közösen is játszanak. (Akár azonos nemű gyerekek is.) Ez a szexuális fejlődés természetes része. Azonban eben az időszakban nemcsak az a fontos, hogy a saját testükkel megismerkedjenek, hanem hogy nemiséghez tartozó szokásokat és elvárásokat is megtanulják. pl: Az nem helyén való az óvodai wc-ben, ha megnyalja egy társának a fenekét. Ez az a pont, ahol szülőként azzal is tud segíteni kisfiának, ha beszélget vele arról, hogy vannak a testének olyan részei, amit mindenki megérinthet, mint pl a keze, és vannak olyan testrészei, amit csak a család vagy a nagyon közeli ismerősök érintenek meg (hasa, arca stb.). Viszont olyan részei is van a testének, amihez bizony, még a szülei is csak nagyon ritkán érnek. Ezek a nemi szervek. De ezzel a nemcsak ő van így, hanem a kis társai is. Nincs azzal semmi baj, ha játszanak, bohóckodnak, de közben nekik is tiszteletben kell tartaniuk ezeket a határokat. Remélem tudtam segíteni és bízom benne, hogy az óvodában is minden rendeződik.

  10. Kedves Dorottya!

    Egy kissé furcsa kérdéssel fordulnék önhöz. 4 éves kisfiamról van szó. A héten egyik nap az óvodában megnyalta egyik tásának a fenekét wc-zés után és bekapta a fütyijét is. Nem értjük. Mi soha ilyen jellegű filmeket nem nézünk, soha ilyet itthon nem látott, külön hálószobája van, egyszerűen kizárt, hogy itthon látott “utánzásról” lenne szó, ahogy az óvónő megjegyezte. Efelől teljesen tiszta a lelkiismeretem. Az most más kérdés, hogy az gyermekre hogy vigyáznak, hogy felügyelik őket, de ez foglalkoztat most a lekevésbé. Vajon miért történt? Teljesen le vagyunk sokkolva nem térünk magunkhöz azóta sem. Mire utalhat ezek a jelek? Csak egyszerűen kiváncsiságról lenne szó? Köszönöm válaszát.

  11. Kedves Krisztián!

    Köszönöm, hogy megtisztelt a kérdésével. Levelét olvasva, úgy érzem, szeretné megadni lányának azt, amit gyerekként Ön is megkapott az édesapjától, de most mégis elbizonytalanodott abban, hogy vigye-e a lányát a nyakában. Szeretném megnyugtatni, hogy én nem látok okot arra, hogy ezzel a szokásukkal felhagyjanak. Azt írja, hogy általában nem így sétálnak, csak alkalmanként veszi fel a lányát, és megbeszélik a közlekedési szabályokat is. Úgy tudja kislányuk még jobban elsajátítani az önálló közlekedést, ha minél aktívabban vesz részt benne. Például Írisz mondhatja el előre, hogy mire kell figyelniük majd, vagy amikor önállóan sétál, akkor ő mutatja az utat, ő magyarázza el maguknak, hogyan kell helyesen közlekedni. Sokkal jobban rögzül a tudása, ha nemcsak meghallgatja, hanem aktívan részt is vesz a helyes közlekedésben. Elnézését kérem, ha esetleg olyan dolgokat is írok, amelyeket egyébként szoktak tenni, de levelében erről nem olvastam. Az jutott még az eszembe még, hogy párja féltheti a lányukat, hogy elesnek, megsérülnek. Ha ez valóban így van, akkor kérem Krisztián, beszéljenek erről, mert nagyon szorongató érzés egy szülő számára, ha nem érzi teljes biztonságban a gyermekét. Megkérdezheti a párját, hogy mikor zavarja igazán, ha felveszi a kislányukat. Ha a járdán mennek, ha emelkedőn, ha tömeg van, vagy fák alatt sétálnak el, ha például esett az eső, mikor a legnehezebb a párjának nézni, ahogy sétálnak? Függetlenül attól, hogy Ön biztonságban vigyáz a gyermekükre, párja számára ez még lehet egy aggodalommal teli helyzet. Sokat segíthet, ha a félelmek egy részét sikerül oldaniuk. Bízom benne, hogy hamarosan megtalálják a megoldást!
    üdvözlettel:
    Daruné Oláh Dorottya

  12. Kedves Dorottya!

    Olvasva blogját határoztam el, hogy írok Önnek. Örömmel venném, ha megosztaná velem véleményét az alábbi helyzettel kapcsolatban.

    Eset leírása:
    7 éves lányom mind a mai napig szereti, ha felveszem a nyakamba, és így közlekedünk az utcán. Ez kb. az esetek 20 %-ában fordul elő, mikor együtt megyünk valahova. Nem mindig veszem fel ha kéri, mint ahogyan a lányom se igényli mindig, hogy felvegyem. Ennek ellenére párom nem szereti, ha felveszem, mert szerinte ez nem tesz jót a gyereknek. A lányom osztálytársainak tetszik, akikkel eddig én beszéltem, kimondottan jó dolognak tartják, viszont párom ismeretségében, rokonságában többen negatív dolognak tartják.

    Párom az alábbi indokokat hozza fel, miért ne vigyem nyakamba a gyereket:
    – Mert már 7 éves.
    – Mert így nem tanul meg közlekedni a gyerek (hozzáteszem, amikor a nyakamban ül, minden esetben elmondom, mire kell odafigyelni – zebránál megállunk és szétnézünk, lámpánál megvárjuk, míg zöldre vált, stb.).
    – Mert mindketten magasak vagyunk (én 196 cm, Írisz kb. 134 cm).

    Szeretném, ha gyermekem semmiben sem szenvedne hiányt, ugyanakkor azt nem szeretném, hogy cselekedetemmel “kárt” okozzak neki. Annak idején engem is vitt édesapám a nyakamban, ami gyerekkorom egyik kellemes emléke. Úgy érzem, semmiben nem szenvedtem emiatt hiányt, és utólag egyértelműen pozitívumként értékelem ezt a dolgot.

    Kíváncsi vagyok a fenti helyzettel kapcsolatos véleményére.

    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

    Tisztelettel:
    Gera Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.